Simon Coachworks meglátogatása

2016. március 05., szombat 16:49

A 2015. évi nyarat elbúcsúztató, Sarudon megrendezett csapatépítő táborunk három szakmai jellegű programjának egyike volt a miskolci Simon Coachworks műhelyénél tett látogatásunk szeptember 4-én. Az elsősorban veterán járművek restaurálásával foglalkozó kicsiny, de rendkívül profi vállalkozás mindennapjaiba Simon Márton és Mikler Bence vezetésével nyerhetett a Szakosztály tíz jelenlévő tagja emlékezetes betekintést. (Megkértek rá, hogy az ott készült fotókat nyilvánosan ne tegyük közzé, ezért ajánljuk a csapat saját Facebook-oldalára feltöltött képeket!)


Az elhagyatottnak tűnő ipartelepre megérkezve azonnal feltűnt az első, ott látott különlegesség. A parlagon heverő, zöld Citroën Méhari mindent megtett, hogy színével beleolvadjon az aljnövényzetbe – talán a 2CV-val („Dösövóval”, becenevén a Kacsával) szoros rokonságát, látszólagos befejezetlenségét vagy filigrán ponyvatetejét szégyellte, de sikertelenül próbált elbújni. Sőt: még ki se szálltunk a kocsiból, tekintetünket elragadva máris jelezte, hogy jó helyen járunk.

Rögtön azután, hogy a 2008-ban, akkor még Flamin Garage névvel induló cég műhelyének kapuján beléptünk, egy nyitható tetejű Chevrolet Impala alapozta meg méltóságteljes jelenlétével az ott töltött néhány óra hangulatát. Tanulságos volt élőben rácsodálkozni, hogy a minden irányban hatalmas méretű jármű motorházteteje alatt szinte elvész a több mint öt literes hengerűrtartalmú, V8-as motor.

Pár lépésre az Impalától egy 1949-es évjáratú Buick Super Eight felújított alvázát láttuk. A pőre váz magán hordozta a múlt század első felének minden autóipari ismertetőjegyét: az alváz közepén megtámasztott merev hátsó hidat, négy, harmatos erejű dobféket, súrlódásos elven működő lengéscsillapítókat, függőcsapszeges első felfüggesztést, globoidcsigás kormányművet, fehér oldalfalú diagonál gumiabroncsokat, egyáltalán: az alvázas felépítést, tehát nagyjából az összes olyan műszaki megoldást, amit a járműtechnika meghaladott az azóta elmúlt hét évtizedben. Állványra szerelve pihent a közelben a Buick szintén nyolchengeres, de soros hengerelrendezésű (egyébként rendkívül csendes és sima, nyugodt járású) motorja.

A Buick-alváz szomszédságában várta megszépülését egy 1937-es BMW 329 Drauz kabrió, amit többé-kevésbé eredeti, fellelt állapotában tudtunk megcsodálni. A belőle áradó veteránautó-illat felhőjébe burkolózott az a kocsi, amiről nehéz elképzelni, hogyan került Magyarországra: az Egyesült Államokban ismert és elismert custom car- és hot rod-építő testvérpár, a Barris fivérek műhelyéből származik az 1940-es Ford Coupé. Az egyetlen róla fennmaradt, homályos, korabeli fotó alapján próbálják Miskolcon visszaállítani az egykori drag-versenyautónak azt az állapotát, amilyenre a múlt század közepén az idősebbik fivér, Sam Barris alakította át a szebb napokat is megélt Fordot. Nehezíti a feladatot, hogy az eredeti átalakítás során végzett módosításoknak (a karosszériakönnyítésnek, a vágott tetőoszlopok hegesztési varratait és hullámosságát elfedő cinezésnek) meg kell maradniuk, hiszen a legendás jármű különlegességét és értékét ezek adják.

Vendéglátóink bemutatták a kézi lemezalakításhoz szükséges eszközöket, a nyers acéllemez vágásához, nyújtásához, zömítéséhez használt – többségében már-már muzeális – gépeket. Ezek segítségével készülnek itt, manufakturális körülmények között és szinte művészi igényességgel azok a karosszériaelemek és burkolópanelek, amelyek egy-egy, szinte teljesen az enyészet martalékává vált járműfelépítmény új részeit képezik. Így például a műhely sarkában megbúvó Porsche 356, az egyedire faragott, 1960-ból származó Cushman robogó vagy az ottjártunkkor éppen favázasról acélvázasra alakított, hihetetlenül ritka, 1936-os Diamond-T furgon szükséges elemeinek mindegyikét ezekkel az eszközökkel, kézi munkával alakították ki – iszonyú mennyiségű feladatnak tűnik ez, de árnyalja a képet a tudat, hogy legtöbbjükhöz teljesen egyedi, felfoghatatlanul drága vagy egyszerűen csak nem létező, beszerezhetetlen alkatrészekre van szükség.

A műhelylátogatást kedélyes sztorizgatás zárta le, a Simon Coachworksnél eltöltött órák szinte elrepültek. Nem férhet hozzá kétség, hogy a miskolci csapat tagjai még napokig tudtak volna mesélni tapasztalataikról, mint ahogy jelen beszámolóba is csak töredéke kerülhetett bele a Kalorikus Gépek Szakosztály akkor és ott jelenlévő tagjai által látott érdekességeknek.