Váltó metszet projekt

2016. január 28., csütörtök 11:43

Az Energetikai Gépek és Rendszerek Tanszékkel való együttműködés révén sok előnyhöz jut a szakosztály, ezt próbáljuk lehetőségeinkhez mérten viszonozni. Ennek az egyik eleme, hogy tanórákon, laborfoglalkozásokon használható bemutatóeszközöket készítünk, újítunk fel a tanszék részére. A korábban elkészült Suzuki metszetmotor után egy Trabant váltójának metszetét kezdtük el készíteni. A projekt jelenleg is fut, a résztvevő tagok előbb megtakarították a váltót a rárakódott szennyeződésektől, majd előre eltervezett vonalak mentén megtörtént a metszet elkészítése. Ezek után még az állvány készítése maradt, ami hamarosan elkészítésre kerül. Emellett pedig egy 3D-s modell készítése a cél, amivel szemléltetni tudjuk egy váltó működését. Ehhez szükséges volt a váltó szétszedése, hogy minden elem szerepét megvizsgálhassuk.

A projekten 5 fő vesz részt.