Piknik beszámoló - 2014. 05. 22.

BEKÜLDTE  Karácsony Gábor 2014. szeptember 09., kedd 00:00

Idén a Nemzeti Tehetség Program keretében kiírt Szakkollégiumoknak szóló pályázatnak köszönhetően először került megrendezésre 2014. május 22-én a Gépész Szakkollégium tavaszi vetélkedője, a GSZK Piknik.

Az eseményen először debütált a Gépész-Caching, melyen az induló csapatok a város különböző területén – Infopark, Egyetemisták parkja, Nehru part, Goldmann György téren stb. - kellett kitölteni a vetélkedő lapját. Feladat értékelésénél nem csak a helyes megfejtéseket, hanem a gyorsaságot is figyelembe vettük. Nehezítő körülmény volt, hogy nem lehetett semmilyen járművet, közlekedési eszközt sem használni. A színvonalas és kiélezett csatában a GESZTEREK csapat nyert. (csapat kép).
15 órától a többi jelentkező futball tudását mérhette össze a Kármán Tódor Kollégium tornacsarnokában. Baráti mérkőzésekhez képest magas színvonal és a kitörő jó kedv volt jellemző.
Azok akiket lefárasztott a szorgalmi időszak és nem maradt ereje sportolásra vagy város járásra azoknak Szakmai vetélkedőt tartottunk. Melyre úgy szintén 3 órakor került sor a Kollégium udvarán. A nap végén történt az eredmény hidertés.
A programról elmondható, hogy bár első alkalommal volt, és bár volt egy-két szervezési malőr, melyet a rendezvény csoport színvonalasan megoldott – külön köszönet Károly Dórának az összefogásukért és a koordinálásért, jó alapot szolgáltat, hogy ezen esemény bekerüljön a Gépész Szakkollégium hagyományos évente megrendezésre kerülő eseményei közé.
Reméljük jövőre még többen tudtok részt venni, ezzel emelve a színvonalat és a jó kedvet.

 

A pályázat az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által az NTP-SZKOLL-13-0047 kódszámú Nemzeti Tehetség Program keretében meghirdetett pályázati támogatásból valósult meg.