Gyártás Szakosztály

2014. március 06., csütörtök 22:54

2009 februárjában alakult szakosztályunk a különböző gyártási eljárások, s az azokhoz használt eszközök bemutatásával foglalkozik.
Céljaink között elsősorban az szerepel, hogy a hallgatóságot közelebb hozzuk a megmunkáló gépek világához, de minden egyéb tevékenységet támogatunk, amely a Ti mérnöki gyakorlatszerzéseteket, továbbképzéseteket és nem utolsó sorban hasznos időtöltéseteket elősegíti.

Nálunk lehetőséget kaphattok az egyetemen megszerzett elméleti tudás elmélyítésére, illetve gyakorlatba történő átültetésére, hogy az ipar világába kilépve már rendelkezzetek némi gyakorlati ismerettel.

Szakmai előadások és üzemlátogatások szervezésével is igyekszünk segíteni tagjaink szakmai fejlődését, és nagy létszámunkra való tekintettel különös figyelmet fordítunk a közösségi és csapatépítő programok szervezésére is.

Foglalkozásainkon megismerkedhettek az alapvető forgácsolási eljárásokkal, valamint haladó szintű tagjaink a megrendelt alkatrészek gyártásában is részt vehetnek. Az idei félévtől saját projektek indítását is tervezzük több témakörben, mint pl. új szerszámtároló szekrény építése, valamint CNC tananyag összeállítása, hogy ezt a kurzusunkat is újraindíthassuk.

A Gyártástudomány és –technológia Tanszék támogatásával szeretnénk tovább fejlődni, az érdeklődők számára újdonságként ható szakmai előadásokat, üzemlátogatásokat szervezni, illetve foglalkozásaink során új területeket megismerni.

Ha felkeltettük érdeklődésed, keress minket nyugodtan, gyere el valamely bemutatkozó eseményünkre vagy érdeklődj emailben (Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ).

Híreinket, eseményeinket megtalálod facebook oldalunkon.

Várunk sok szeretettel a Gyártás Szakosztályba!